A kábelek behúzása védőcsövekbe, kábelcsatornákba és kábeltálcákra a szerelés azon szakaszai közé tartozik, amelyek első ránézésre egyszerűnek tűnnek – egészen addig, amíg valami ellenállást nem kezd kifejteni. A behúzás közbeni túl nagy erők nemcsak logisztikai nehézséget jelentenek, hanem mindenekelőtt a szigetelés sérülésének, a kábel deformációjának vagy a megengedett mechanikai paraméterek túllépésének valós kockázatát. A gyakorlatban gyakran éppen ez a munkafázis dönti el, hogy a létesítményt kifogás nélkül átveszik-e. Ebben a cikkben áttekintjük, mely tényezők befolyásolják a kábelbehúzás közbeni ellenállást, mely eszközök és szerek segítenek hatékonyan csökkenteni azt, és mire érdemes figyelni az ilyen munkákhoz szükséges felszerelés összeállításakor.
Honnan ered az ellenállás a kábelbehúzás során?
A kábel csővezetéken vagy kábelcsatornán keresztül történő behúzásakor fellépő ellenállás több, egymásra rakódó tényezőből adódik. A legfontosabb közülük a súrlódás: a teljes hosszában a cső belső falához dörzsölődő kábel olyan erőt kelt, amely egyenes arányban nő a kábel tömegével és a nyomvonal hosszával.
A második tényező a nyomvonal geometriája: minden ív vagy irányváltás újabb érintkezési pontot és a kábel csatornafalra gyakorolt nyomásának növekedését jelenti. A gyakorlatban egy több törésből álló nyomvonal a kábel behúzásához szükséges erőt az azonos hosszúságú egyenes nyomvonalhoz képest akár többszörösére is növelheti.
Fontos szerepe van a cső vagy csatorna műszaki állapotának is. Szűkületek, a csőtoldó karmantyú deformációja, homokmaradványok vagy egyéb szennyeződések a csővezetékben: mindezek helyi ellenállás-ugrásokat okoznak, amelyeket nehéz előre látni, és megfelelő felszerelés nélkül nehéz leküzdeni. Érdemes szem előtt tartani, hogy egy sérült csövű rövid szakasz is lehetetlenné teheti annak a kábelnek a behúzását, amely egy azonos, ép nyomvonalba gond nélkül bemenne.
Hogyan válassza ki a síkosító szereket?
Az ellenállás csökkentésének egyik leghatékonyabb és egyben legegyszerűbb módja a síkosító szer használata. A kábelre vagy a cső belső felületére felvitt anyag olyan réteget képez, amely jelentősen csökkenti a kábel és a csatornafal közötti súrlódási együtthatót. Jól megválasztott szereknél a behúzóerő akár 80 százalékkal is csökkenhet, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy jóval hosszabb nyomvonalak is áthidalhatók a kábel túlterhelése vagy a legnagyobb behúzóerő túllépése nélkül.
A piacon különböző formájú és tulajdonságú, a szerelési módszerhez és a behúzott közeghez igazított szerek kaphatók. A pneumatikus módszereknél használt síkosító folyadékot optikai kábelekhez a csővezeték belső felületére viszik fel, majd a kábelt sűrített levegővel befújják: a szer a teljes nyomvonal mentén csökkenti az ellenállást, nem csak a bevezetés helyén. A nagyobb viszkozitású gélek a mechanikus módszereknél válnak be jobban, ahol a kábelt csörlővel húzzák, mert a kábel felületéhez tapadnak, és függőleges vagy meredek nyomvonalon sem folynak le.
Fontos paraméter a felhasználási hőmérséklet. A vízbázisú szerek hőmérséklet-tartománya korlátozott, fagypont alatt nem használhatók. A glikoltartalmú szerek jóval fagypont alatti hőmérsékleten is megőrzik síkosító tulajdonságaikat, ami ősszel vagy télen, nyílt terepen végzett munkánál lényeges. Ugyanilyen fontos a biztonság kérdése: a jól megválasztott szer legyen teljesen nem mérgező, nem éghető és biológiailag lebomló, különösen ha a kábelfektetés vízbázisok közelében vagy védett területen zajlik.
Hogyan vigye fel a síkosító szert?
A síkosító szer hatékonysága nemcsak a kiválasztásán, hanem a helyes felvitelén is múlik. Mechanikus módszernél a szert közvetlenül a kábelre, annak teljes felületén egyenletesen kell felvinni: legjobb közvetlenül a csőbe vezetés előtt, hogy a síkosító réteg ne száradjon ki és ne szennyeződjön be, mielőtt a kábel a csővezetékbe ér. Hosszú nyomvonalaknál érdemes a szert szakaszosan, a kábel előrehaladásával párhuzamosan felvinni, nem csak a behúzás legelején.
Pneumatikus módszernél a sorrend fordított: a szert a cső belső falára viszik fel, legjobb a befúvógéppel egybeépített adagolóval. Így a síkosító réteg egyenletesen oszlik el a teljes nyomvonalon, ami a csővezeték hosszától függetlenül azonos szerelési feltételeket biztosít. A szerfogyasztás a kábel és a cső átmérőjétől függ, becslések szerint méterenként néhány grammtól néhány tíz grammig terjed, bár sok törést tartalmazó nehéz nyomvonalakon nagyobb is lehet.
Kábelbehúzó harisnyák mint a behúzórendszer részei
A síkosító szer megoldja a súrlódás problémáját a nyomvonal mentén, de nem helyettesíti a kábel megfogására és a behúzóerő átvitelére szolgáló megfelelő eszközöket. A sodronybehúzó harisnyák olyan elemek, amelyek a kábel vagy sodrony végét a húzókötélhez vagy közvetlenül a csörlő horgához kapcsolják. Feladatuk, hogy a behúzóerőt a kábel lehető leghosszabb szakaszán egyenletesen osszák el: úgy, hogy a feszültség ne egy pontra koncentrálódjon, és ne okozzon sérülést.
A harisnya kiválasztásának elsősorban két paraméteren kell alapulnia: azon az átmérőtartományon, amelyre tervezték, valamint a megengedett legnagyobb szakítóerőn. A túl kicsi átmérőtartományú harisnya terhelés alatt lecsúszhat, ami nehezebb erősáramú kábeleknél a megfeszített kötél hirtelen elszabadulását jelentheti. A túlméretezett harisnya viszont nem szorít megfelelően, és nem viszi át hatékonyan a behúzóerőt.
A kábelvégre szerelt és az átmenő harisnya közötti választás a kábelvezetés módjától függ. A végharisnyát homlokbehúzásnál használják: a kábelt a nyomvonal egyik végéről húzzák. Az átmenő harisnya viszont lehetővé teszi, hogy a kábelt úgy vezessék át egy kötésen vagy kábelaknán, hogy a húzókötél áthalad a harisnyán, és a kábel a végek átfűzése nélkül vezethető tovább. Ez a megoldás különösen sok szakaszból álló hosszú nyomvonalaknál hasznos.
Kötözőeszközök és tartozékok a kábeldobok kezeléséhez
Az ellenállás csökkentésének ugyanilyen fontos, bár gyakran alábecsült szempontja a munka helyes megszervezése még a behúzás előtt. A kábelt ellenőrzötten kell letekerni: ha helytelenül veszik le a dobról vagy túl gyorsan tekerik le, csavaró feszültségek keletkezhetnek, amelyek megnehezítik a behúzást, és tartósan károsíthatják a kábel szerkezetét. A nehéz kábeldobok szállításához és elhelyezéséhez használt acélsodrony emelőkötelet a dob tényleges tömegéhez képest megfelelő biztonsági tartalékkal kell kiválasztani – erősáramú kábeleknél ez az érték nemritkán több tonna.
A dobot a csővezeték bejáratához a lehető legközelebb és a nyomvonal tengelyében kell elhelyezni, hogy a kábel a lehető legközpontosabban lépjen be a csőbe. A tengelytől való minden eltérés további súrlódást jelent a cső peremén és a feszültség helyi növekedését. Hosszabb nyomvonalaknál vagy nagy átmérőjű kábeleknél érdemes a dobtól a csővezeték bejáratáig tartó teljes szakaszon kábelgörgőket alkalmazni – ezek ebben a fázisban is csökkentik az ellenállást, és lehetővé teszik a kábel helyzetének ellenőrzését.
A behúzóerő ellenőrzése és a munkabiztonság
Még a legjobban megválasztott eszközök és síkosító szerek sem helyettesítik a behúzóerő folyamatos ellenőrzését. A korszerű kábelbehúzó csörlők dinamométerrel vagy elektronikus erőmérő rendszerrel vannak felszerelve, amelyekkel a terhelés valós időben követhető. A megengedett legnagyobb behúzóerő túllépése – akár egyszer is – olyan sérülésekhez vezethet, amelyek csak a feszültség alá helyezett létesítmény üzembe helyezése után derülnek ki.
Erősáramú kábeleknél a gyártó mindig megadja a legnagyobb behúzóerő értékét, amely az adott kábeltípus sajátosságait veszi figyelembe. Ezt az értéket szigorú határként kell kezelni, nem pedig tájékoztató viszonyítási pontként. A gyakorlatban azt ajánlják, hogy a behúzóerő ne haladja meg a megengedett érték 70–80 százalékát. Ez biztonsági tartalékot hagy a nyomvonal közepén esetleg váratlanul fellépő ellenállás-növekedésre, például egy csőtoldásnál vagy a csatorna szennyeződésénél. A megfelelően összeállított szerszám-, szer- és tartozékkészlet révén a kábelbehúzás már nem kockázatos művelet, hanem a szerelés kiszámítható, megismételhető, a tervezett időben elvégzett szakasza.